Hosszú tárgyalások és a képviselő-testület támogatása kellett ahhoz, hogy a mai napon újra kinyithasson a nyolcvanasi posta. Munkatársaink hatalmas erőbedobással és odaadással dolgoztak azon, hogy minél hamarabb megnyisson a 2-es számú posta a városrészen. Az önkormányzat havonta közel egymillió forinttal járul hozzá a postahivatal működtetéséhez. 2022 novembere óta vártak erre az ott élők, és végre elérkezett a nagy pillanat. Az új létesítmény az Olimpia utca 8. szám alatt (a bejárat az Iskola utca felől nyílik) működik majd, hétfőtől-péntekig, két munkavállalóval, napi 8 órában, reggel 8:00 és délután 16:00 között. Ugyanakkor a lakossági igényeknek megfelelően ez a jövőben változhat is! Parkolószámban is ideálisabb ez a helyszín, mint a régebbi épület, de ha igény mutatkozik rá, akkor bővülhet a parkolók száma, valamint az sincs kizárva, hogy egy ATM is helyet kap majd itt.
A Magyar Posta partner programjának keretében, a tervezettnél korábban, 2024. január 26-án, pénteken, ünnepélyes keretek között nyitott ki a kisposta a Nyolcvanasban.
A megnyitón Hiesz György polgármester elmondta, hogy:
„Az, hogy a a Városgondozási Zrt. üzemelteti, biztosíték arra, hogy a működés folyamatos legyen.„
Dr. Szén Gabriella önkormányzati képviselő beszédében megköszönte azon képviselők munkáját, akik első szóra az ügy mellé álltak és segítették az aláírásgyűjtést, továbbá kiemelte:
„Ha az önkormányzaton múlik, valamint a jelenlegi képviselő-testületen, akkor ez a kisposta működni fog.”
Dr. Végh Attila önkormányzati képviselő a Városgondozási Zrt.-nek mondott köszönetet:
„Nagyon szép körülményeket teremtettek”
„A posta folyamatosan szépülni fog”.
Dr. Végh Attila önkormányzati képviselő adta fel az első levelet
A jelenlegi nyitva tartást a Magyar Posta írta elő, de a jövőben szeretnék, ha a nyolcvanasi kisposta korábbi nyitva tartásához igazítanák a jelenlegi nyitva tartást, vagyis, hogy legalább egy olyan nap legyen, amikor hosszabb nyitva tartással várják az ügyfeleket.
Felhasznált képek forrása: Gyöngyösi Médiaközpont