Lakossági és egyben egészségügyi szolgáltatói bejelentés érkezett a Városgondozási Zrt. felé, miszerint a Hattyú téri orvosi rendelő lépcsője alá hajléktalanok költöztek. A Városgondozási Zrt. köztisztasági dolgozói a bejelentésre azonnal reagáltak, ma reggel elvitték az ott keletkezett hulladékot és fekvőalkalmatosságokat, majd az erős bűz és fertőzésveszély miatt a területet klórmésszel leszórták, fertőtlenítették.
TovábbJelentkezés: Postai úton: Városgondozási Zrt. 3200 Gyöngyös, Kenyérgyár u. 17. E-mailen: monika.mandine@vgrt.hu Telefonon: +36709333160
TovábbMúlt hónapban kollégáink megkezdték az éves burkolatjavítást az önkormányzati fenntartású városi utakon. Az első ütemben 756 négyzetméternyi felületen javították ki a burkolatot, és mintegy 160 négyzetméteren kátyúztak is. A javítások közel harminc utcában és kereszteződésben történtek meg. Az önkormányzat 2023-as költségvetésében mintegy 45 millió forintot különített el a gyöngyösi utak felújítására. 5 millió forintból a […]
Tovább2023. július 3-7. és július 24-28. között vár minden 7 és 14 év közötti gyereket a Sástói Kalandtábor! A tábor 10-30 fő esetén indul. A tábor időtartama 5 nap, teljes ellátással (napi háromszori étkezés). A természetismereti programokat a Sástói Turisztikai Központ szolgáltatja szakvezetőkkel, eszközökkel és szakképzett pedagógusokkal! A tábor és az ellátás ára: 35.000 Ft/fő/5 […]
TovábbÚjabb urnafal építését hagyta jóvá a képviselő-testület legutóbbi ülésén. A beruházás még 2019-ben indult, azóta három ütemben összesen 120 darab urnafülke kialakítása valósult meg. A tervezéskor kiemelt szempont volt, hogy az új urnafalak a már meglévőkhöz igazodjanak, valamint, hogy az igényekhez igazodva egy parkszerű kiépítés történjen. A beruházásra azért van szükség, mert mint az előterjesztésben […]
TovábbIdén kicsit korábban köszöntött be a hidegebb őszi időjárás, ennek okán egyre többen kérik a távfűtéses társasházakban a meleget. A Városgondozási Zrt. által üzemeltetett társasházak (54 lakóház) mindegyike a mai nappal bezárólag kérte a fűtés elindítását, melynek cégünk a folyamatosan érkező igényeknek megfelelően eleget is tett. Munkatársaink a nyár folyamán, a távfűtési rendszer karban tartását […]
TovábbA Városgondozási Zrt. feladatai közé tartozik többek között a távhőszolgáltatás ellátása Gyöngyös város területén, amely közel háromezer lakást és hatvan egyéb fogyasztót foglal magába. A távfűtési vezetékek – amelyek összesített hossza meghaladja a 6 kilométert a városban – nagy része az 1970-es években épült az akkori műszaki színvonalnak megfelelően, ellenben ezek a vezetékek 20-25 éves […]
TovábbAz utóbbi időszakban sem csökken azoknak a száma, akik közterületen kóbor állatokat etetnek. A Városgondozási Zrt. munkatársai legutóbb a gyöngyösi temetőben figyelték meg, hogy több helyen műanyag tálak és benne ételmaradék vagy macskatáp van kihelyezve a sírok mellett a kóbor állatok számára, sőt, olyan is előfordul, hogy valaki célzottan az állatok etetése miatt látogat el […]
TovábbA Sástó a Mátra egyik legkedveltebb kirándulóhelye, de emellett természetvédelmi szempontból is fontos terület, amely Natura 2000-es védelem alá tartozik, mert számos védett állat- és növényfaj élőhelye. A tó vízutánpótlása kizárólag természetes módon történik, azonban az elmúlt hónapok csapadékszegény időjárása miatt ezek a források elapadtak, a vízszint pedig folyamatosan csökken. A szakemberek gondolkodnak a mesterséges […]
TovábbA kritikus 60 centiméter alá süllyedt a Sástó vízszintje, hazánk legmagasabban fekvő tavában még soha nem volt olyan kevés víz, mint most. Az önkormányzat és az üzemeltető Városgondozási Zrt. a szakhatóságok bevonásával keresi a megoldást a szárazság miatt kialakult példátlan helyzetre. A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kiemelt mérőállomásainak adatai szerint 2022 eddig eltelt hat hónapja az […]
Tovább