A tél elmúltával Sástó is elkezdte a felkészülést az idei főszezonra. Először a sétányokat és a tanösvényeket újították meg. Zúzott kővel borították be és elegyengették az utakat egészen a kilátóig, hogy az odalátogatók biztonságosabban közlekedhessenek. A jövőbeni tervek között szerepel az új padok és nyugágyak kihelyezése is, valamint szeretnék rendezni a kilátó közvetlen környezetét, faházakat telepíteni, hogy ott is legyen lehetőség az emléktárgyak beszerzésére. A Sástó Turisztikai Központ új szolgáltatásokat szeretne bevezetni a már meglévők mellé, amik majd az ide érkezők kényelmét szolgálják.
Új kézműves termékek kerültek be a megvásárolható ajándéktárgyak közé, hogy aki az emlékeket erről a szépséges helyről nem csak fotók és videók formájában szeretné megőrizni, az különleges szuvenírekkel távozhasson. A kilátó nyári, hosszított nyitvatartása lehetővé teszi, hogy akár a napnyugtát is megcsodálhassa a nagyérdemű.
Amint beköszönt a jó idő, a csónakázás is megkezdődhet, de idén is tervben vannak a táborok, hogy a gyerekek még közelebb kerüljenek a természethez. Nyár közepén kettő, de érdeklődéstől függően akár három turnus is indulhat, színes programokkal és kellemes túrákkal.